„Legnagyobb cél pedig itt, e földi létben

     ember lenni mindég, minden körülményben.”

                                                                           (Arany János)

A rendszerváltozás veszteseinek érdekvédelmi, közéleti, politikai hon-LAPJA

 

Nyomdai kiadását alapította: 1993-ban, az össztársadalmi érdekvédelmet országos hatáskörben ellátó társadalmi szervezet, a

Független Népképviseleti Szövetség /FÜNÉSZ/,

amely a mostani megjelenésnek is gazdája, s működteti a Civil Panaszügyi Szolgálatot. Az ehhez érkezett lakossági, egyéni-közösségi jelzések, észrevételek, közérdekű bejelentések, panaszok, pozitív, vagy negatív történetek, vélemények, meg konstruktív javaslatok és kérdések, illetve az ebbéli reagálások NYÍLT FÓRUMA e

 

VILÁGHÁLÓS NÉPÚJSÁG

 

Levélcím: 6000 Kecskemét, Tinódi u. 6. B/IV/26.

E-mail cím: fuggetlenmagyarorszag@fuggetlenmagyarorszag.hu

Főszerkesztő: VELKEI ÁRPÁD, aki

 

45 éve tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak,

36 éve pedig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének /MÚOSZ/.

Országos elnöke az idén 17 éves civil érdekvédelmi szervezetnek, a

FÜGGETLEN NÉPKÉPVISELETI SZÖVETSÉGNEK /FÜNÉSZ/,

 vezetője az országos Civil Panaszügyi Szolgálatnak.

Alapítója a Civil Parlamentnek és a Társadalmi Érdekegyeztető Tanácsnak /TÉT/.

12 éven át volt bírósági népi ülnök —

Tájékoztatási feladataink teljesítései során igyekszünk mindig

az igazat mondani, nem csak a valódit!

 

Terveink szerint, a feldolgozandó és közlendő esetek, információk zömét nem a mindenkori hatalom, a különféle intézmények, a politikai erők, a tőke, meg a médiumok rutinos levélírói, betelefonálói szűkösen behatárolható világából, illetve a „fecsegő felszín” köreiből, hanem a többségi „mélyből”, vagyis a rendszerváltozás vesztes millióinak soraiból szerezzük!

 

Hogy a társadalmi és gazdasági történésekről, tendenciákról — ezen belül pedig az eredményekről és hibákról — első kézbeli tényanyagaink, úgymond dokumentumaink legyenek, kérjük olvasóinkat:

 

ÍRJÁK, SZERKESSZÉK VELÜNK EGYÜTT e sajtókiadványt, a nép újságját!

FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG

 

SZEMTŐL SZEMBEN

— Olvasói visszhang IV.

 

E rovatunkban a szocializmus lebontása-szétrombolása következtében kárvallott és a többséget alkotó, eleddig csöndes milliók soraiból olyan állampolgárok szólalnak meg, akik az országunkban csaknem két évtizede zajló és egyre kilátástalanabb gazdasági-társadalmi folyamatokról alkotott véleményeiket, meg javaslataikat a továbbiakban már nem kívánják magukba fojtani, elhallgatni.

A vártnál is szélesebb körű, kedvezőbb és egyetértőbb fogadtatásra talált a december eleje óta a világhálós népújságunkban megtekinthető cikkünk, amelynek címe: NAGYARÁNYÚ ORSZÁGÉPÍTÉS az első hároméves terv időszakában. Ebben a hazai gazdaságunk 1947-től 1950-ig tartó fejlesztéseiről, eredményeiről szólunk. Mindezeket rengeteg saját élménnyel, tapasztalattal egészítették ki olvasóink, közöttük Gábor bácsi.

 

Ő, aki apa-nagyapa-dédnagyapa is egyidejűleg, már a nyolcadik X-hez közeledik, Pest megyei településen él, szerényen berendezett házában. Unokája közreműködésével gyakran böngészgeti az internetes oldalakat, így talált rá a FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG-ban elérhető és már említett írásunkra. A benne foglaltak nyomán többi között ezeket mondta nekünk, a személyes találkozásunkkor:

 

— Én úgy képzeltem, hogy az öregségemet gondtalanul, nyugodtan élhetem, hiszen a fizikai munkában, betanítottként, később szakképzettként eltöltött csaknem 40 esztendei becsületes, felelősségteljes szolgálatom után kapok annyi nyugdíjat, amiből zavartalanul telhet el a hátra lévő időm. Ám a dolog, sajnos, nem így alakult!  És mindezt a nem várt módon a nyakamba omlott rendszerváltozásnak „köszönhetem”!

 

Mert mit hozott ez nekem? Először is, hogy az utolsó munkahelyem már a 90-es évek legelején átalakításra, majd felszámolásra került, következésképpen akaratom ellenére kellett öregségi állományba vonulnom. A megállapított és az óta csupán alamizsna értékekkel növelt, de a folyamatos áremelkedések következtében egyre jelentéktelenebbé váló ellátásommal ma már csak a kisnyugdíjasok milliós táborához tartozhatom. Ebből muszáj kinyögnöm a magam és a szűkös családom fogyasztása utáni közüzemi díjat, fedeznem a háztartásom szükségleteit, s fizetnem az épületem javításával kapcsolatos költségeket. Ám olykor kénytelen vagyok segíteni a tőlem sokkal fiatalabb hozzátartozóimat is, akik gyakorta vannak munka nélkül, például azért, mert a részvénytársasági, kft- és bt-beli cégektől való utcára kerülésük után indított kényszervállalkozásaikba — nem a saját hibájukból — már többször belebuktak.

 

Hogy a kevesek meggazdagodása és a sokat elszegényedése ijesztő világából miképpen lehet megszabadulni, annak kiötléséhez már túl idős vagyok. A most közreadott emlékeim azonban talán szolgálhatnak elgondolkodásul, sőt, tanulságul a mára is!

 

MERÍTSÜNK ERŐT, VEGYÜNK PÉLDÁT a szocializmus vívmányaiból!

 

 

Amit az úgynevezett aktív koromban átéltem, abban a tervszerűség, a szervezettség és az együttakarás volt a fő hajtóerő,   ahol nyoma sem lehetett  az egyéni célú spekulációnak, a korrupt ténykedéseknek, a szűkös szándék társadalmi érdekek fölé helyezésének. Közösségben dolgoztunk, egyazon cél érdekében, s valamennyien a tudásunk, szorgalmunk legjavát adtuk, mindig betartva kimondott szavunkat, s maradéktalanul teljesítve vállalásainkat.

 

Azzal kezdem, igaza van az említett cikk fedémesi beszámolójának arra vonatkozóan, hogy a második világháború előtti időkben az észak-magyarországi területen lakó emberek százával-ezrével vándoroltak el minden évben a lakóhelyüktől távoli vidékekre, hogy cselédként, uradalmi summásként kenyérkeresethez jussanak. Ez volt a helyzet palócföldön is, ahol akkor én laktam. Majd jött a felszabadulás, ami utáni évek még pokoli mértékű és erejű politikai vitáktól, zavaroktól váltak hangossá, szinte elviselhetetlenné, ám az egypártrendszer létrejöttével kezdtek csitulni az ellentétek, az egymás elleni hadakozások, s elindult mindenütt a lendületes országépítő tevékenység, amelynek részeként tekinthető cégbeli államosítások nyomán mind több ember kapott munkát az otthona környékén.

 

1950. elején én is örömmel figyeltem fel a hírre, hogy a tőlünk nem messze lévő liszkói térségben új gyár létesül. Nagyon fiatalon, rögtön oda mentem dolgozni, úgymond alapítóként. De jöttek a többiek is, az egykor csak háztartásbeli asszonyok, a kevéske földből megélni nem tudó férfiak, a frissen végzett szakmunkások, no meg az értelmiségiek, akik az irodákban végzeték az irányító és ellenőrző tevékenységüket. Úgy emlékszem, hogy ebben a kollektívában nem sok volt a 30 évnél idősebb ember, szóval lényegében az akkori ifjúság hozta létre a korábbi sártenger és barakk épületek helyén a korszerű nagyüzemet, a MÁTRAVIDÉKI FÉMMŰ-vet.

 

Tubusokat, dobozokat, burákat, fiolákat, kerékpárláncokat, koronadugókat és a likőrös üvegek lezárásához használt alumínium „tetőket” készítettünk, százmillió számra. A hazai kereslet kielégítésén túl a világ szinte minden részébe szállítottuk a termékeinket, amelyek iránt oly nagy volt a megrendelés, hogy nemsokára Füzesabonyban és Sirokon is megnyíltak az üzemrészeink, ahol a legmodernebb gépeken készülhettek a magyar ezüst csomagolóeszközei.

 

Már a termelőhely működésének huszadik évében, háromezernél is többen dolgoztunk a fémműben, ahová kényelmes buszok szállították az embereket, ahol orvosi rendelő is rendelkezésünkre állt, meg a munkahelyi közérzetre vigyázó pszichológus, meg fürdő, meg művelődési otthon, a vállalat üdülőjében pedig kipihenhettük a fáradalmainkat.

 

Jómagam évtizedeket töltöttem elég jó bérezés mellett e munkahelyen, s csak az elköltözésemkor kerültem el onnan. Úgy tudom, ma már csak az emlékeimben létezik ez a hatalmas és kiterjedt foglalkoztatottságot biztosító cég, amelyet én a tervszerűség, szervezettség, együttakarás szocialista vívmányaként jellemzek!  Az ott történtekből bizony bőségesen lehet levonni a hasznos tanulságokat, erőt meríteni, példát venni a mostani időszakra vonatkozóan! Mert igazi értékeket, normális életfeltételeket kizárólag pontos, tisztességes és szorgalmas alkotómunkával lehet teremteni, ezek híján pedig a létminimumon és a nyomorban élők száma növekedhet óhatatlanul, az effélét produkáló demokrácia útja pedig csak a semmibe vezethet…

Lejegyezte: VELKEI ÁRPÁD

 

Szerkesztői megjegyzés:

 

A mostani aggodalmas és beláthatatlan következményű gazdasági és társadalmi helyzetünk okán nagyon sok ember morfondírozik, tépelődik, gondolkodik. Annyi már bizonyos, hogy itt millióknak van személyes tapasztalata arról, mit adott nekik a mostani éra elmúlt csaknem két évtizede, s a megelőző 40 esztendőben milyen életformát, létkörülményt kellett abbahagyniuk. A vesztesekben pedig megfékezhetetlenül érlelődik annak szükségessége, hogy a rendszerváltásunk eddigi gyakorlata, agyonatomizált gazdasági és társadalmi szerkezete gyökeres kiigazításra szorul, amelynél a jövőben dominálnia kell a testvériség, az egyenlőség ,az igazságosság és a közösségi értékrend elemeinek, ahonnan kiiktatandó a fondorlatosságnak, a gátlástalanságnak, a bármilyen törvénytelenségnek, következetésképpen a kizsákmányolásnak a leghalványabb mozzanata, vagy jele is! Az ezekhez használható módszerek, eszközök megtalálásához szolgálhatnak ötletül olvasónk imént közzétett, már-már történelmi távlatot idéző mondatai is!

 

2008. dec.4.

 

ÍRJA, KÉRDEZZE, SZERKESSZE, OLVASSA

a rendszerváltozás veszteseinek készülő

VILÁGHÁLÓS NÉPÚJSÁGUNKAT,

 a

FÜGGETLEN MAGYARORSZÁGOT!

Internetes cím: www.fuggetlenmagyarorszag.hu

E-mail cím: fuggetlenmagyarorszag@fuggetlenmagyarorszag.hu

Levélcím: 6000 Kecskemét, Tinódi u. 6. B/IV/26.