„Legnagyobb cél pedig itt, e földi létben

     ember lenni mindég, minden körülményben.”

                                                                           (Arany János)

A rendszerváltozás veszteseinek érdekvédelmi, közéleti, politikai hon-LAPJA

 

Nyomdai kiadását alapította: 1993-ban, az össztársadalmi érdekvédelmet országos hatáskörben ellátó társadalmi szervezet, a

Független Népképviseleti Szövetség /FÜNÉSZ/,

amely a mostani megjelenésnek is gazdája, s működteti a Civil Panaszügyi Szolgálatot. Az ehhez érkezett lakossági, egyéni-közösségi jelzések, észrevételek, közérdekű bejelentések, panaszok, pozitív, vagy negatív történetek, vélemények, meg konstruktív javaslatok és kérdések, illetve az ebbéli reagálások NYÍLT FÓRUMA e

 

VILÁGHÁLÓS NÉPÚJSÁG

 

Levélcím: 6000 Kecskemét, Tinódi u. 6. B/IV/26.

E-mail cím: fuggetlenmagyarorszag@fuggetlenmagyarorszag.hu

Főszerkesztő: VELKEI ÁRPÁD, aki

 

46 éve tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak,

37 éve pedig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének /MÚOSZ/.

Országos elnöke az idén 18 éves civil érdekvédelmi szervezetnek, a

FÜGGETLEN NÉPKÉPVISELETI SZÖVETSÉGNEK /FÜNÉSZ/,

 vezetője az országos Civil Panaszügyi Szolgálatnak.

Alapítója a Civil Parlamentnek és a Társadalmi Érdekegyeztető Tanácsnak /TÉT/.

12 éven át volt bírósági népi ülnök —

Tájékoztatási feladataink teljesítései során igyekszünk mindig

az igazat mondani, nem csak a valódit!

 

Terveink szerint, a feldolgozandó és közlendő esetek, információk zömét nem a mindenkori hatalom, a különféle intézmények, a politikai erők, a tőke, meg a médiumok rutinos levélírói, betelefonálói szűkösen behatárolható világából, illetve a „fecsegő felszín” köreiből, hanem a többségi „mélyből”, vagyis a rendszerváltozás vesztes millióinak soraiból szerezzük!

 

Hogy a társadalmi és gazdasági történésekről, tendenciákról — ezen belül pedig az eredményekről és hibákról — első kézbeli tényanyagaink, úgymond dokumentumaink legyenek, kérjük olvasóinkat:

 

ÍRJÁK, SZERKESSZÉK VELÜNK EGYÜTT e sajtókiadványt, a nép újságját!

FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG

 

JÁRTUNKBAN-KELTÜNKBEN

a mindennapjaink hordalékairól

E rovatunkban ama bosszantó, vagy éppen felháborító esetekről, tényekről szólunk, amelyekbe szinte rendszeresen belebotlunk, de a rohanásunk, vagy éppen a közönyünk közepette figyelemre se méltatjuk. Amikről írunk, nemcsak érzelmi megfontolásból tesszük, de azért is, hogy a nyilvánosság révén segítsük a rossz dolgok felszámolását.

 

Főtéri döbbenet — avagy Kecskeméten is dübörög a kapitalizmus?!

Egy régi történettel kezdem, ami velem esett meg:

 

Úgy 12 év körüli általános iskolai tanuló és úttörőpajtás lehettem, az 1950-es évek elején, amikor édesanyám először vitt magával a jászsági kis szülőfalum mozijába. Valamilyen mesés kalandtörténet volt műsoron, előtte azonban híradós filmfelvételek pörögtek a vásznon. Ma is jól emlékszem az egyik jelenetre, ahol borostás arcú, lesoványodott, szakadt ruhás emberek sorát láttam, akik a dermesztő hidegben egy tányérnyi meleg ételre várakoztak. Nagy, kőkockás téren zajlott minden, hogy Angliában, Franciaországban, Nyugat-Németországban, Olaszországban, vagy Spanyolországban, már nem tudom, hiszem a későbbiekben sok ilyen döbbenetes jelenetet láttam eme kapitalista miliőből.

 

Anyukám észrevette, mennyire felkavart a látvány, majd a tudósítói szöveget kiegészítve, ilyesfélét mondott: e néniket és bácsikat nagy csapás érhette, leégett a házuk, vagy azokat elmosta az árvíz, ráadásul már nincsenek közvetlen hozzátartozóik sem, ezért válhattak nagyon szerencsétlenekké, hogy ilyen segítségre szorulnak. Csak a későbbi tanulmányaim során értettem meg, az akkor elém tárultak állandó velejárói a tőkés berendezkedésű világnak, amelynek fő módszere közé tartozik a kizsákmányolás, meg a következményei, a kiszolgáltatottság, a megalázottság, a periférián tengődés.

 

Mindez akkor jutott eszembe, amikor elolvastam a Duna-Tisza Köze napilapjának, a Petőfi Népének december 18-ai számát, amely féloldalnyi terjedelemben számolt be arról, hogy Kecskemét központjában, szilveszterig bezáróan jótékonysági ebédosztás lesz.

 

Kiderül az írásból: hetedik éve hagyomány, hogy az adventi és karácsonyi időszakban meleg étellel vendégelik meg a hajléktalanokat, meg a többi szegényt, a főtéren felállított sátorban. Majd megtudhatjuk: a helyi Porta Egyesület és a Wojtyla-ház aktivistáit a kemény hideg és az éjszakai -15, -20 fokos fagy arra ösztönözte, hogy az előre tervezett ételosztások mellett mindennap reggeltől estig zsíros kenyérrel és forró citromos teával várják az odaérkező rászorulókat. A cikk további része közli: a Szeretet Asztala akció fővédnöke dr. Zombor Gábor polgármester és dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskemét egyházmegye érseke, aki a fényképen éppen teát mér egy pohárkába.

A megyei napilap, miután hírül adja, hogy e programhoz a neves közéleti személyek és támogató cégek mellett valamennyi egyház csatlakozott, levonja a kézenfekvő következtetést: Kecskemét immár nemcsak a tolerancia, hanem a szolidaritás városa is.

 

Nos, ezen információk birtokában nyugodt lelkiismerettel fogalmazhatom meg: csak megkülönböztetett köszönet illetheti azokat, akik eme mélységesen humánus akcióban részt vesznek!

 

Engem azonban mégis zavar itt valami, nevezetesen a tolerancia és a szolidaritás jelenség olyasféle feltüntetése, sugallata, hogy a legszerencsétlenebbek legyenek roppant hálásak és érezzék magukat fölöttébb megbecsülteknek, amiért a szinte embertelen sorsuk némileg elviselhetőbbé tételéért ennyit áldoz a település!

 

És most egy kis tényadalék az előző gondolathoz:

 

Karácsony előtti szombat délelőtt járom a városközponti piaccsarnokot, hogy a szükséges vásárlásokat elvégezzem, amikor találkozom az egyik ismerőssel, akivel legutoljára a 80-as évek közepén beszéltem, az akkori Petőfi Népe Szerkesztőségében, ahol a tömegkapcsolati rovatnak voltam a szerkesztője, s a látogatóm örömmel újságolta, vállalati munkahelyén, a l5 évi törzsgárdatagsága után megkapta a Kiváló Dolgozó kitüntetést. Most azonban arról beszélt szomorúan, hogy a rendszerváltozást követő második évben ő is lapátra került, s a nyugdíjazási koráig eltelt 10 esztendő során, állandó munkára nem is tudott elhelyezkedni, emiatt az öregségi ellátása akár 20-30 ezerrel is kevesebb, mint lehetett volna, ha nem jönnek a rohamtempójú leépítések.

 

A ma a 80-as évei felé közeledő emberből fájdalmasan törnek elő a múltbéli epizódok:

 

- Tudja, magam is meghallgattam a főtéren, 89-ben számos szónokot, akik mindenkinek jobb létet hozó szabadságról, testvériségről, egyenlőségről ordítoztak, amivel — utólagosan tapasztalva — nemcsak magukat vezették félre, de sajnos minket is. A privatizációt, mint valami általános gyógyírt emlegették, elhallgatva, hogy annak előnyéből csak kevesen részesülhetnek, az ára pedig a minden képzeletet felülmúló munkanélküliség. Úgy hallottam, körülbelül 2 milliónyi sorstársamtól vették el a kenyérkereset lehetőségét, s eme tömegek jó része a kényszervállalkozásaikba is belebukva, máig sem heverte ki a szörnyűséges traumát. És ezek a brutális cselekmények döntően okozták a hajléktalanság bekövetkezését, meg az irdatlan méretű elszegényedést, amelyből én sem maradhattam ki…

 

Beszélgetőtársam ekkor, a tőmondatnyi ünnepi jókívánsága után gyorsan elköszönt, mert órájára pillantva, sietnie kellett a közeli buszmegállóhoz. Mivel nem hallhatta a válaszaimat, azokra most térek ki:

 

A szocialista rendszer leváltására nem kevesen készültek Bács-Kiskunban is, amelynek egyik bizonysága, hogy a mezőgazdasági rovatnál lévő kollégáim már 89 őszén olyan hírrel érkeztek meg a vidéki körútjukról, miszerint számos családnál, ahol 1948 előtt sok földdel rendelkeztek — a régi terminológiával élve, ők voltak a középosztálybeli földtulajdonosok, a kulákok —, hozzá kezdtek avasítani a szalonnát, mondván, a némiképpen az egészséget is védő ezen étel nagyon jó lesz majd a leendő cselédeknek és napszámosoknak.

 

Ami pedig az olykor átgondolatlan, ésszerűtlen és minden indok nélküli gazdasági felszámolásokat és átalakításokat illeti, azok óhatatlanul és könyörtelenül teremtették meg a foglalkoztatásból kikerülők óriási létszámát, ami a kilátástalansághoz, a nyomor pokoli bugyrához vezető utat is jelentette sokak számára.

 

Egyébként a hirös város szegényeinek kisebb csoportja 1997. februárjában már tiltakozott a szegénység kiterebélyesedése ellen. Még kér a nép! – hirdette a plakátjuk és a szórólapjuk, amely alapján a rendezvény fő szervezője és szónoka, a 76 százalékos egészségkárosodása ellenére — az önkormányzati lakbérhátraléka miatt — kilakoltatásra ítélt háromgyermekes anya, így foglalta össze a konkrétumokat:

 

A nép munkát kér, kenyeret, megélhetési lehetőséget, s azt, hogy az illetékesek tegyenek végre eleget az 1993. évi III. törvény előírásainak, vagyis teremtsék és őrizzék meg a szociális biztonságot Kecskeméten és másutt is!

 

Mondanom sem kell, hogy az előzőekből lényegében nem valósult meg semmi, sem e megyeszékhelyen, sem másutt! Ezért már arról kellett szólnom az Országház felsőházi termében, 2003. tavaszán, a civil szervezetek részére rendezett, az európai csatlakozás tárgyú konferencián, hogy az érintett emberek és a független társadalomelemzők véleménye szerint is:

 

Az Unióba körülbelül 3-4 millió létminimum alattit, l millió depresszióst, 1 millió alkoholistát és rengeteg olyan embert viszünk, akik egzisztenciájukban és moralitásukban már jóvátehetetlen károkat szenvedtek. Ki segít ezeken? Mennyire lesz érdeke Brüsszelnek, hogyan alakul a sorsuk a legrászorultabbaknak, például Kecskeméten?

 

Nos, már évek óta vagyunk az uniós közösségben, de  a remélt segítség és orvoslás helyett ott tartunk, hogy a Magyar Szociális Fórum és az Otthonvédők idén november 8-ai budapesti tüntetésén az hangzott el:

 

Körülbelül hat millióra tehető már a létminimum környékén, vagy az alatt élők száma hazánkban.

 

S bizony ennek lecsapódása látható mostanság Kecskeméten is, ahol a rászorulók érdekében csak annyi tehet a karitatív közösség: a karácsonyi ünnep és az év vége apropóján pár napig ingyen kaphatnak meleg ételt a rendszerváltozás ama vesztesei, aki még elbírnak menni a főtérre!

 

Óhatatlan kérdés: miért nem lehet tenni hatékonyabban a hajléktalanság és a szegénység ellen?

 

Nos, az Állami Számvevőszék egyik korábbi tanulmányából így kaphatunk erre választ: a kezdeti privatizálandó objektumok  értéke l2 ezer 300 milliárd forint volt, ezekből a követhető eladások-vételek  7 ezer milliárd összegűek, ami annyi jelent, mintegy  4 ezer milliárdnyi vagyon magánzsebekbe vándorolt, teljesen eltűnt és követhetetlen.

 

A Kincstári Vagyonigazgatóság volt egyik vezetője, mindezekhez hozzátette nemrégen, hogy ma a spontán és egyéb privatizációban részt vett felső elit birtokában van az egykori közösségi javak 48 százaléka, ami a népesség mintegy 3 %-át érinti, tehát körülbelül 300 ezer embert. És az sem véletlen, hogy a magánosítás folyamatában rendkívül nagy szerepet játszottak a multik, hiszen a tőke náluk volt, s az ilyetén vagyon-kiárusítás következménye, hogy manapság az összes nemzeti jövedelem 92 százaléka 20 külföldi cég kezében van.

 

Ezek után álljon itt az Államadósság-kezelő Központ egyik legutóbbi jelentése, amiből kiderül: november végéig több mint 19 ezer milliárd forintra nőtt az államadósságunk., s ez annyit jelent, hogy az országunk minden felnőtt és gyermek lakosára megközelítőleg 2 milliós tartozás jut. Óhatatlan kérdés: vajon ebben a torkot és szívet egyaránt szorongató helyzetben mit lehet kezdeni a társadalom legszegényebbjeivel? A válasz jobb híján ez lehet: csupán annyit, hogy azok, akik a lehetetlen körülményeikbe még nem pusztultak, számíthatnak rá, a jelentősebb ünnepek, alkalmak során zsíros kenyeret ehetnek, forró teával! Ingyen!

 

Az előzőek ismeretében után bizony sajnos korántsem véletlen, hogy Kecskeméten is dübörög a kapitalizmus, mégpedig az egyre terjedőbb hajléktalanság, kilakoltatottság és szegénység formájában, s ennek döbbenetes epizódjai láthatók ma a főtéren. Emlékeztetve engem a híradófilmen látott, közel 60 év előtti nyugati országbeli állapotokra, ahol már akkor is tombolt a kizsákmányoló rend!

 

*

Az utóbbi időben egyébként sokakkal beszélve, arra kellett rájönnöm, az állampolgárok jelentős része tudatosan és racionálisan tájékozódik, nemcsak saját tapasztalásból, hanem a mérvadó sajtóbéli közlésekből is, majd az ilyetén tartalmú információk figyelembe vételével gondolkodik. Íme ezekre néhány példa:

 

— Azt mondják az emberek, az a gazdasági modell, amely a piaci mindenhatóságra, a szüntelen versengésre, a tőke, a kamat spekulációs szerepvállalására, a folytonos kölcsönfelvételekre, a pénzmanipulációkra, meg  a hazánkban működő multi cégek előnyeit tartalmazó kiváltságokra épül, ahelyett, hogy a magyarországi termelő egységeket fejlesztené, s főleg a mezőgazdaság hozadékainak és feldolgozó kapacitásainak növelését szolgálná, tízezrek-százezrek foglalkoztatása mellett, nos, ez a  csak kevesek érdekében álló  működési struktúra elkerülhetetlenül vezetheti az országot a végleges becsődölésbe, összeomlásba!

 

— Újra és újra emlékeztetnek egyetértően az emberek a világhálós népújságunkban már másfél éve is idézett, a Népszabadság 1996. május 25-ei számában megjelent „Szabadság, egyenlőtlenség, testvérietlenség” című cikk e soraira:

 

 „ A szabadság, az esélyegyenlőség, a szolidaritás nagy fogalmai puszta frázisok maradnak, ha azokat az élet nem igazolja, ha a valóság karikatúrájává válnak. Egy olyan helyzetben, ahol minden harmadik fiatal munkanélküliként kezdi felnőtt életét, egy olyan társadalomban, ahol a családok 30-40 százaléka a létminimum határán vagy az alatt él, további 30-40 százalék meg éppen hogy kijön a jövedelméből, a nagy társadalmi eszmék elvesztik jelentőségüket. Egy olyan társadalomban, ahol a vezető elit mértéktelen önzést tanúsít, miközben önmegtartóztatást követel a többiektől, az erkölcsi bomlás is feltartóztathatatlan.”

 

—Azt mondják az emberek, teljességgel osztják az általunk szintén korábban nyilvánosság elé tárt, s ugyancsak a Népszabadságban, illetve annak 2008. január 12-ei számában ilyetén megjelenteket:

 

 „Általános vélekedés: Magyarország ma rossz ország. Jó szerencséjével nem élt, lehetőségeit kihagyta, útját tévesztette, vesztébe sétált. Megkeseredett, besavanyodott, megromlott, bezápult. Lopás vagy rablás, butaság vagy hazugság, gyávaság vagy erőszak, sunyítás vagy cinizmus, bunkóság vagy velőig való szétrohadtság — ez a választék ma itt.

 

Bajos ezzel a vélekedéssel vitázni. Lehet, de bajos.

 

Legalábbis akkor, ha az ember tévét néz, újságot olvas, vagy a pesti utcára kilépve az első hajléktalanon átbukik.

 

Minden zavaros, hökkentő, borzalmas…”

 

—Azt mondják az emberek, csak megerősíthetik a 2007. május 11-ei Magyar Hírlapbeli egyik cikk — a honlapi oldalunkon szintén közreadott — e sorainak találgatásait

 

: „A postahivatalok, vasutak, iskolák, orvosi rendelők felszámolásával… újra és újra felvetődik a kérdés: mi lesz az ellehetetlenült tanyák, falvak lakosságával? Ma Magyarország délalföldi részein százezer család él villanyvilágítás nélkül… Miért csak egyszer rendeztek petróleumlámpás tüntetést a Parlament előtt? Mert már ahhoz is gyengének érzik magukat, hogy úttorlaszokat emeljenek? De ezek az emberek előbb-utóbb megunják a sötétséget, a tanyavilágban fosztogató bandák terrorját és elkezdik majd jogaikat követelni. Lesz-e új Sztálinváros, Kazincbarcika, Inota, Komló, uránbánya és Ózd, hogy felszívja a vidékről, a mezőgazdaságból kinyomorított százezreket? Körvonalazódik-e arra bármilyen kormányprogram, hogyan lehet majd az elértéktelenedett házaikból — egyetlen vagyonukból — kiköltözőket hajlékhoz segíteni? Nem néhány családról van szó, hanem irdatlan tömegekről.”

 

—Azt mondják az emberek, hogy a pénz és a jog által túlzottan legyengített és veszélyeztetett demokráciát szükséges minél kiterjedtebben társadalmasítani, s e vonatkozásban teljességgel támogatva az egyik MSZP-s országgyűlési képviselőt, aki már 2003. június 25-én többi között ezt írta, szintén a Magyar Hírlapban: „Ha valóban bízunk a demokráciában, akkor tudjuk, hogy a világ gondjaira egyedül a még több demokrácia kínálhat megoldást. Ehhez a részvételi demokráciának a politika mellett a gazdasági, szociális és környezeti döntéseket is magához kell ragadnia.”

 

—Azt mondják az emberek, csatlakoznak a Független Magyarországban megjelent lakossági véleményekhez is, miszerint a többpártrendszer egymagában, megfelelő támogatottság nélkül nem alkalmas a gazdaság és társadalom zökkenőmentes és a legszélesebb skálájú fejlesztésére, építésére, mert az olykor gyökeresen eltérő hatalmi, politikai és vagyonosodási érdekek szétszabdalják az optimális szándékú erőket is, az egyetértő egység nélkül pedig csak lökdösni lehet ide-oda a szekeret, nem pedig nyílegyenesen előre húzni — például az általános jólét irányába. Az is jellemző, hogy döntési helyzetű, vagy ahhoz közel lévő pártok nemcsak közreműködnek a népakarat kialakításában és kinyilvánításában, ahogyan ezt az Alkotmányunk is előírja, de — látva a tömegek passzivitását — valójában kisajátítják maguknak a népakaratot is. És itt az a fő probléma, hogy az állampolgári voksolásokon mandátumhoz jutott és csaknem teljességben a különféle politikai erőkhöz szervesen tartozó, vagy az általuk támogatott országgyűlési és helyhatósági képviselőket a senki által meg nem választott hazai burzsoázia, illetve a globális tőke befolyásolja, irányítja, rángatja, nemkülönben pedig a szintén tőkés elkötelezettségű szűkös pártérdek.

 

—Azt mondják az emberek, nincsenek kevesen, akik a napi életmenetük döntő részeként szabálytalankodnak /csalnak, lopnak, sikkasztanak, hamisítanak, csempésznek, jövedelmet letagadnak, lehetőséggel, jogaikkal, meg a hatalmukkal visszaélnek/, szóval ilyetén alapozzák meg a becslések szerinti évi 6 és l2 ezer milliárd közöttire tehető fekete gazdaságbeli forintjaikat, amelyek leleplezése, megadóztatása legyen a hatalom egyik fő feladata, s nem pedig a nyomorúságban élő tömegek még nagyobb nyomorba döntése árán való bevétel-szerzés!

 

—Azt mondják informátoraink, az ember és ember közötti ijesztő méretű különbségek olyképpen számolandók fel, hogy jogilag kell megszabni: hazánkban a személyre lebontott fizetési és egyéb jövedelmezőségi tételek között maximum 10-szeres lehet az eltérés, ami jelentős megtakarítást jelenthet a költségek vonatkozásában, szintúgy az is, ha az állami tisztviselők és alkalmazottak létszámát legalább 20-30 százalékkal csökkentik, akiket a termelő- és szolgáltató szférába kell irányítani, Fontos az ellenőrző, s a bajokat-visszaéléseket megelőző kontroll tevékenység kiterjesztése is, kiindulva abból ,hogy  egy normális országban az életet tisztességesen végzett alkotó munkával kell működtetni, nem pedig bírósági végzések és ítéletek sokaságával!

 

Nem kevesen hivatkoznak a volt parlamenti elnök-asszonyra, osztva az internetes oldalunkon is megjelent és a NÉPSZAVA 2007. február 23-ai számában megtalálható Muszáj baloldalinak lennünk! című írásának  az alábbi részletére:

 

Több millióan élnek ma olyan kiszolgáltatott helyzetben, hogy szinte esélyük sincs a megkapaszkodásra... A magyar kis- és középvállalkozók ezrei lavíroznak a „lenni vagy nem lenni” határán… A munkaerőpiacunk beszűkült, a foglalkozási rátánk 10 ponttal marad el az uniós átlagtól… A munkaképes korú lakosság közel fele nem adóztatható… Aki adót fizet, annak meg túlzottan magasak a terhek, ebből adódóan a megszerzett bérjövedelmek sem nyújtanak sokkal magasabb életszínvonalat a keresők 60 százalékának, mint a létminimum…Tömeges a munkanélküliség… a felmérések szerint több száz olyan településünk van, ahol a kereső foglalkozásúak aránya nem éri el a húsz százalékot sem… Valójában csak a társadalom egytizedének életfeltételei és társadalmi esélyei javultak eleddig… A reform hatásosságát vitatom, éppen ezért ki kell mondani, hogy rendszerkorrekcióra van szükség… Végérvényesen le kell számolnunk az illúziókeltéssel, hogy  a verseny önmagában és automatikusan megoldja  gazdasági, társadalmi bajainkat.

 

—Azt mondják az emberek, hogy a rendszerkorrekció során közösségi értékrenden alapuló szociális jóléti államot kell megteremteni, amely irányított piacgazdaságon alapulhat, meg a foglalkoztatás teljessé tételén, s ez által a munkára, az „élet anyjára”, tehát a folyamatos értékteremtésre épülően, ahol a tőke- és kamatspekulációknak nem juthat szerep! Mert nem szabad elfelejtenünk, hogy akkor, 1990-ben a maihoz viszonyítva, ezerszer kiszámíthatóbb, biztonságosabb, tisztességesebb és ember-központúbb rendszert hagytunk magunk mögött. Lehet, hogy ez a mába vezetett lépésünk két évtizeddel ezelőtt óriási tévedés volt, vagy hiba?

 

   VELKEI ÁRPÁD

2009. dec. 22.

 

ÍRJA, KÉRDEZZE, SZERKESSZE, OLVASSA

a rendszerváltozás veszteseinek készülő

VILÁGHÁLÓS NÉPÚJSÁGUNKAT,

 a

FÜGGETLEN MAGYARORSZÁGOT!

Internetes cím: www.fuggetlenmagyarorszag.hu

E-mail cím: fuggetlenmagyarorszag@fuggetlenmagyarorszag.hu

Levélcím: 6000 Kecskemét, Tinódi u. 6. B/IV/26.