|
„Legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János) |
|
A rendszerváltozás veszteseinek érdekvédelmi, közéleti, politikai hon-LAPJA
Nyomdai kiadását alapította: 1993-ban, az össztársadalmi érdekvédelmet országos hatáskörben ellátó társadalmi szervezet, a Független Népképviseleti Szövetség /FÜNÉSZ/, amely a mostani megjelenésnek is gazdája, s működteti a Civil Panaszügyi Szolgálatot. Az ehhez érkezett lakossági, egyéni-közösségi jelzések, észrevételek, közérdekű bejelentések, panaszok, pozitív, vagy negatív történetek, vélemények, meg konstruktív javaslatok és kérdések, illetve az ebbéli reagálások NYÍLT FÓRUMA e
VILÁGHÁLÓS NÉPÚJSÁG
Levélcím: 6000 Kecskemét, Tinódi u. 6. B/IV/26. E-mail cím: fuggetlenmagyarorszag@fuggetlenmagyarorszag.hu Főszerkesztő: VELKEI ÁRPÁD, aki
47 éve tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak, 38 éve pedig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének /MÚOSZ/. Országos elnöke az idén 19 éves civil érdekvédelmi szervezetnek, a FÜGGETLEN NÉPKÉPVISELETI SZÖVETSÉGNEK /FÜNÉSZ/, vezetője az országos Civil Panaszügyi Szolgálatnak. Alapítója a Civil Parlamentnek és a Társadalmi Érdekegyeztető Tanácsnak /TÉT/. 12 éven át volt bírósági népi ülnök — |
|
Tájékoztatási feladataink teljesítései során igyekszünk mindig az igazat mondani, nem csak a valódit!
Terveink szerint, a feldolgozandó és közlendő esetek, információk zömét nem a mindenkori hatalom, a különféle intézmények, a politikai erők, a tőke, meg a médiumok rutinos levélírói, betelefonálói szűkösen behatárolható világából, illetve a „fecsegő felszín” köreiből, hanem a többségi „mélyből”, vagyis a rendszerváltozás vesztes millióinak soraiból szerezzük!
Hogy a társadalmi és gazdasági történésekről, tendenciákról — ezen belül pedig az eredményekről és hibákról — első kézbeli tényanyagaink, úgymond dokumentumaink legyenek, kérjük olvasóinkat:
ÍRJÁK, SZERKESSZÉK VELÜNK EGYÜTT e sajtókiadványt, a nép újságját! |
|
FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG |
|
Választási kampány – avagy HARC A HÚSOS FAZEKAKÉRT? Összegző vélemények a rendszerváltozás vesztes millióinak soraiból
I. rész
|
|
Hetek óta választási kampány dúl hazánkban, ahol idén áprilisban kerül sor az országgyűlési választásokra. A közterületeken óriásplakátokba botlunk, a postaládáink propagandakiadványoktól roskadoznak, az írott és az elektronikus sajtóban szinte végeláthatatlan „fejtágításban” részesítenek bennünket a vezető pozíciós jelöltek, meg a különféle szaktudorok.
Bár a széles nyilvánosság működtetői lényegében csak 4-5 pártra koncentrálva adnak hírt a különféle választási eseményekről, valójában ezeknél lényegesebb több politikai szervezet próbálkozik a parlamentbe jutás lehetőségeinek megteremtésével és hát akadnak képviselőjelölteket indító civil közösségek is.
Az utóbbi időben az ország szinte minden részében körülnéztünk, hogy közvetlen benyomásunk legyen a demokrácia ezen megnyilvánulásainak méreteiről, hangulatáról és sok-sok emberi reagálást meghallgatva, arra a következtetésre jutottunk:
a 8 milliónyi szavazásra jogosultat figyelembe éve, csak roppant kevesek szívügye ez az egész „hajcihő”!
Óhatatlanul kezdtük kutatni, mi lehet az oka a lakosság soraiban tapasztalt közönyösségnek, már-már a depressziót idéző hozzáállásnak, s hamar kiderült: szinte megszámlálhatatlanul sokan vannak a RENDSZERVÁLTOZÁS VESZTESEI, s valójában ők képezik elsöprő többségét a voksolási jogosultsággal rendelkezőknek, akik lényegében már semmi jó eljövetelében nem hisznek, hiszen az 1989-ben kikiáltott harmadik köztársaság államformájának bevezetése óta ismétlődően tapasztalják, hogy a választási küzdelmek korántsem az ország egésze jólétének megvalósulását szolgálják, sokkal inkább az egyéni szándékokat a húsos fazékhoz kerüléshez, amely mellett hamar meg lehet gazdagodni, akár minden áron, hiszen a mentelmi joguk védik az országgyűlési képviselőket, szinte bármi elkövetése esetén is.
Az alábbiakban úgymond csokorba kötve ismertetjük ama magyarázatokat, amelyek tükrözik, miért borúlátóak, reménytelenek, kiábrándultak a maguk és családjuk sorsát illetően rengetegen, közöttük a létminimum környékén, vagy alatta élő-tengődő milliók:
Azt mondták az emberek, nem volt kellően átgondolva a 20 évvel ezelőtti rendszerváltozás hogyanja, mikéntje, sőt, a szükségessége sem. Egyáltalán hiányzott annak nagy alaposságú felmérése és mérlegelése, hogy a szocializmusi modellel való gyökeres szakítást az egész nép akarja-e, vagy csak egy elenyésző kisebbség, ráadásul külföldi /nyugati/ szellemi sugallatra és pénzbeli mankóra támaszkodva.
Azt mondták az emberek, már a tulajdonviszonyok reformjánál súlyos tévedésekre, hibákra került sor, amikor megindult a könyörtelen tempójú privatizáció, amely már úgymond spontán módon, tehát kellő ellenőrzés nélkül kezdődött el a 80-as évek végén, s az 1990-es választások után pedig gátlástalanul folytatódott. Sokan olvasták egyetértően az egykori parlamenti képviselő, Kőrösi Imre Lóvá tett ország című, 2001-es megjelenésű könyvében: Többek olyan módon szereztek vagyont, áron alul is, aminek minden egyes formája egyszerűen a szervezett bűnözés kategóriájába tartozhatna… Nemcsak a nemzeti vagyon ilyetén elvesztése a nagy baj, hanem, hogy emiatt eltűnt másfél millió munkahely. /Független társadalomelemzők szerint az utcára kerültek száma meghaladhatta a 2 milliót is. A szerk./
Azt mondták az emberek, semmi sem indokolta a magyar munkahelyek elképesztő méretű és gyorsaságú megszüntetését, egyidejűleg pedig egy új tőke-tulajdonosi réteg kialakulását. A lehetséges háttérről azonban hihetően írt az Érik a vihar című, 2009-es kiadású riportkönyvében többi között így, a Kossuth-díjas író, Moldova György: A tőke eleve politikai veszélyt látott abban, hogy egy tömbben hagyja a munkásokat, alkalmazottakat, ezért felszámolta a gyárakat, egyéb termelőegységeket, a nagyüzemi mezőgazdaságot is… Az új urak féltek, hogy egyszer majd összefognak ellenük és elsöprik őket.
Azt mondták az emberek, súlyos társadalmi károkhoz vezetett, hogy a lakosság rovására jött létre egy szűk tulajdonosi kör, miközben jelentős tömegek egyáltalán nem részesedtek a nemzeti vagyonból, amelynek következménye lett az egzisztenciális lecsúszás és megakadályozhatatlan elszegényedés.
Azt mondták az emberek, az új rendszer egyik jóvátehetetlen hibája, hogy a politikai törekvéséből véglegesen kiiktatta a teljes foglalkoztatás követelményét, miáltal és a vállalkozás, illetve a polgári értékrend fetisizálásával a munka erkölcsi értékét is a süllyesztőbe dobta. Ezek helyébe pedig jobb híján a kényszervállalkozások, meg a kényszergazdálkodások léptek, majd pedig kiterebélyesedett a „fekete jövedelemszerzés”.
Azt mondták az emberek, úgy vonult ki az állam az intézményes gondoskodásból, hogy nem teremtette meg a családok öngondoskodásának anyagi és szervezeti feltételeit. Ezért is vesztese rengeteg ember a 20 éve regnáló kapitalizmusnak, amelynek bevezetése a kezdet kezdetén egyáltalán nem volt a rendszerváltók zászlajára írva.
Azt mondták az emberek, valójában pontatlansággal, sőt, megtévesztéssel ér fel ama hivatalos adatközlés, hogy a jelenleg kb. 500-600 ezres nagyságrendű álláskeresők 11% körüli munkanélküliséget jelentenek. Az ebbéli közlés egyfelől nem számol a már regisztráción kívül lévőkkel, másrészt figyelmen kívül hagyja, hogy a 8 milliónyi felnőtt-korú lakosság sorait alapul véve, 3 milliót számlálnak a nyugdíjasok, 3 millió 900 ezret a jelenleg kenyeret keresők, így valójában több mint 1 millióan nem dolgoznak, vagy nem dolgozhatnak legálisan, ami a munkaképes korúakhoz viszonyítva legalább 20 százalékos arányt jelent.
Azt mondták az emberek, ismerik a két világháború közötti időszak egyik jeles költőjének, Juhász Gyulának a eme verssorait:
„Én őt dicsérem csak, az élet anyját, Kitől jövendő győzelmünk ered, A munkát dalolom, ki a szabadság Útjára visz gyász és romok felett.”
Mindezek alapján óhatatlanul kérdezték: miféle borzalmas világot akartak-akarnak itt létrehozni azok, akik „az élet anyját, a munkát” vették és veszik el az emberektől?
Azt mondták az emberek, a saját átélésükből, vagy a szüleik-nagyszüleik közléseiből tisztában vannak az 1945-ös felszabadulás előtti gyárosok-földesurak-kereskedők-iparosok magánvilágával, amelyek következményei voltak a népnyomortól bűzölgő évtizedek, bennük a 3 milliónyi koldussorsúval, ezért érthetetlen és elfogadhatatlan számukra, hogy a rendszerváltás körüli időtől kezdődően a leggyorsabb tempóban juttatta megint az egoizmustól, öncélúságtól korántsem mentes magánkezekbe a termelőegységek túlnyomó részének tulajdonjogát a mindenkori hatalom.
Azt mondták az emberek, az irányító elit megbocsáthatatlan mulasztása volt nem kellően fókuszálni Giovanni Sartori olasz társadalomtudósnak a Magyar Tudomány c. lap 1992. szeptemberi számában megjelent eme mondataira:
Jóllehet a demokráciában a magángazdaság tekintendő igazán legitimnek, végül is egyik tulajdonforma sem abszolutizálható. Mindkettőnek meg vannak a maga sajátos hátrányai, bajai, működési zavarai. Legcélszerűbb lenne a kérdést úgy felfogni, hogy a magángazdaság alternatívája javíthatja az állami, illetve köztulajdoni szféra rossz irányú elhajlásait, s megfordítva, az állam kiegyensúlyozhatja a magángazdaság hiányosságait és hibás irányait.
Azt mondták az emberek, emlékeznek még tanulmányaikból a híres gondolkodó, Rousseau Társadalmi Szerződés című munkájára, amelyben többi között ez olvasható: Az angol nép szabadnak gondolja magát, de erősen téved, csak a parlamenti tagok megválasztásának idején szabad, mihelyt megválasztotta őket, ismét szolganép és semmit nem számít. És nem felejtették még el Wiszlivetz Ferenc cikkét sem, amelynek e sorai a Világ 1990. május 24-ei számában jelentek meg: A parlamenti pártok nem gondolkodnak a demokrácia társadalmasításának folyamatában, a társadalom tovább demokratizálásában… Elsősorban egymással törődnek, egymásban mérik meg magukat, s meg vannak győződve arról, hogy elég, ha ők maguk ellenőrzik egymást.
Mivel az előzőeket a magyar választópolgárok most már 20 esztendeje a saját bőrükön is tapasztalják, ezért bizony okkal-joggal megcsappant az érdeklődésük a demokrácia ilyetén megnyilvánulása iránt.
Azt mondták az emberek, ha komolyan veendők Bibó István ebbéli szavai, miszerint a demokrácia nem más, mint a félelem nélküli élet, akkor nálunk 20 esztendeje valami más formula működhet, hiszen itt — eltekintve a kiváltságosok és győztesek kisebbségétől — mindenkinek van oka félni nemcsak a mától, de a holnaptól is, hiszen veszélyben látja-érzi a megélhetési biztonságát, a valamelyes még normálisnak mondható életfeltételeit.
Azt mondták az emberek, a választáson induló pártok és más szervezetek, illetve azok képviselőjelöltjei eleddig semmi olyan konkrét és hihető dokumentumokkal nem rukkoltak ki, amelyek igényesen, tárgyilagosan, részrehajlás nélkül elemezték volna a közeli és távolabbi múlt eredményeit, meg a hibáit, mint ahogy a jövőépítés reálisnak tűnő, felelősségteljes elképzeléseivel és terveivel is adósak.
/Folytatás következik/
2010. március 15. VELKEI ÁRPÁD főszerkesztő
ÍRJA, KÉRDEZZE, SZERKESSZE, OLVASSA a rendszerváltozás veszteseinek készülő VILÁGHÁLÓS NÉPÚJSÁGUNKAT, a FÜGGETLEN MAGYARORSZÁGOT! Internetes cím: www.fuggetlenmagyarorszag.hu E-mail cím: fuggetlenmagyarorszag@fuggetlenmagyarorszag.hu Levélcím: 6000 Kecskemét, Tinódi u. 6. B/IV/26. |