|
„Legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János) |
|
A rendszerváltozás veszteseinek érdekvédelmi, közéleti, politikai hon-LAPJA
Nyomdai kiadását alapította: 1993-ban, az össztársadalmi érdekvédelmet országos hatáskörben ellátó társadalmi szervezet, a Független Népképviseleti Szövetség /FÜNÉSZ/, amely a mostani megjelenésnek is gazdája, s működteti a Civil Panaszügyi Szolgálatot. Az ehhez érkezett lakossági, egyéni-közösségi jelzések, észrevételek, közérdekű bejelentések, panaszok, pozitív, vagy negatív történetek, vélemények, meg konstruktív javaslatok és kérdések, illetve az ebbéli reagálások NYÍLT FÓRUMA e
VILÁGHÁLÓS NÉPÚJSÁG
Levélcím: 6000 Kecskemét, Tinódi u. 6. B/IV/26. E-mail cím: fuggetlenmagyarorszag@fuggetlenmagyarorszag.hu Főszerkesztő: VELKEI ÁRPÁD, aki
47 éve tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak, 38 éve pedig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének /MÚOSZ/. Országos elnöke az idén 19 éves civil érdekvédelmi szervezetnek, a FÜGGETLEN NÉPKÉPVISELETI SZÖVETSÉGNEK /FÜNÉSZ/, vezetője az országos Civil Panaszügyi Szolgálatnak. Alapítója a Civil Parlamentnek és a Társadalmi Érdekegyeztető Tanácsnak /TÉT/. 12 éven át volt bírósági népi ülnök — |
|
Tájékoztatási feladataink teljesítései során igyekszünk mindig az igazat mondani, nem csak a valódit!
Terveink szerint, a feldolgozandó és közlendő esetek, információk zömét nem a mindenkori hatalom, a különféle intézmények, a politikai erők, a tőke, meg a médiumok rutinos levélírói, betelefonálói szűkösen behatárolható világából, illetve a „fecsegő felszín” köreiből, hanem a többségi „mélyből”, vagyis a rendszerváltozás vesztes millióinak soraiból szerezzük!
Hogy a társadalmi és gazdasági történésekről, tendenciákról — ezen belül pedig az eredményekről és hibákról — első kézbeli tényanyagaink, úgymond dokumentumaink legyenek, kérjük olvasóinkat:
ÍRJÁK, SZERKESSZÉK VELÜNK EGYÜTT e sajtókiadványt, a nép újságját! |
|
FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG |
|
Választási kampány – avagy HARC A HÚSOS FAZEKAKÉRT? Összegző vélemények a rendszerváltozás vesztes millióinak soraiból
II. rész
|
|
Körülbelül másfél hónapja, hogy intenzív országgyűlési választási kampány dúl hazánkban, ahol idén áprilisban kerül sor a voksolásokra. A közterületeken óriásplakátokba botlunk, a postaládáink propagandakiadványoktól roskadoznak, az írott és az elektronikus sajtóban szinte végeláthatatlan „fejtágításban” részesítenek bennünket a mandátumok aspiránsai, meg a különféle szaktudorok.
Bár a széles nyilvánosság működtetői, miután közzétették a nagy vetélkedőn indulók hivatalos listáját, naponta többször-sokszor számolnak be a képviselőjelölti rendezvényeken elhangzottakról, azt sugallva ezzel, hogy a legtöbb nézőt-hallgatót-olvasót mindenek felett érdeklő dolgokról van szó, ám az ország számos részében szerzett benyomásunk alapján mégis ama következtetésre jutottunk:
a 8 milliónyi szavazásra jogosultat figyelembe éve, csak roppant kevesek szívügye lehet ez az egész „hajcihő”!
Óhatatlanul kezdtük kutatni, mi lehet az oka a lakosság soraiban tapasztalt közönyösségnek, már-már a depressziót idéző hozzáállásnak, s hamar kiderült: szinte megszámlálhatatlanul sokan vannak a RENDSZERVÁLTOZÁS VESZTESEI, s valójában ők képezik elsöprő többségét a szavazási jogosultsággal rendelkezőknek, akik lényegében már semmi jó eljövetelében nem hisznek, hiszen az 1989-ben kikiáltott harmadik köztársaság államformájának bevezetése óta ismétlődően tapasztalják, hogy a választási küzdelmek korántsem az ország egésze jólétének megvalósulását szolgálják, sokkal inkább az egyéni szándékokat a húsos fazékhoz kerüléshez, amely mellett hamar meg lehet gazdagodni, akár minden áron, hiszen a mentelmi joguk védik az országgyűlési képviselőket, szinte bármi elkövetése esetén is.
Az alábbiakban úgymond csokorba kötve ismertetjük ama magyarázatokat, amelyek tükrözik: miért borúlátóak, reménytelenek, kiábrándultak a maguk és családjuk sorsát illetően rengetegen, közöttük a létminimum környékén, vagy alatta élő-tengődő milliók?
Emlékeztetőül annyit:
Sorozatunk első részében elmondtuk: az érintett állampolgároknak az fáj nagyon, hogy a rendszerváltást — ki tudja milyen felhatalmazás alapján — végrehajtók már a teendőik legelején hadat üzentek az élet anyjának, a munkának, minek következtében másfél-kétmillió ember került az utcára, mégpedig a különféle termelőhelyek eszeveszett tempójú átalakításának, vagy megszüntetésének révén. Az ebbéli sokkot a családok tíz-, vagy talán százezrei máig nem tudták kiheverni. Ekkor vette kezdetét a csakhamar iszonyatos méretűvé vált létbizonytalanság és egzisztenciális ellehetetlenülés.
Most pedig nézzük a tárgybeli további magyarázatokat:
Azt mondták az emberek, a 90-es évek elejétől megváltozott foglalkoztatási szabályok összességében egyáltalán nem munkavállalói-központúak voltak, emiatt azután számos cégnél kerültek az ott dolgozók kiszolgáltatott helyzetbe. Mindezekre csak ráadás, hogy a rengeteg külföldi tulajdonos részint nem ismerte kellően a helyi munkajogi követelményeket, vagy ha igen, hát azokra fittyet hányt, ama biztos tudattal, hogy az esetleges elégedetlenkedők helyére sok jelentkező közül válogathat. E vonatkozásban hiba volt megszüntetni a szocializmus időszakában jól bevált Munkaügyi Döntőbizottságokat, amelyek sokszor segítették rendezni a kölcsönös érdekeknek megfelelően a munkaadó és a munkavállaló közötti vitát, ez által elejét véve a munkaügyi bírósági pereknek. Az is gondot jelentett és jelent ma is, hogy a munkaügyi felügyeletek a rengeteg kis-és közepes méretű céghez képtelenek eljutni belátható időn belül, arról nem is beszélve, hogy számos esetben még a hatáskörük sem alkalmas a problémák hatékony kezelésére. Marad hát az, hogy az állásuk elvesztése miatt félelemben lévő emberek jó része hallgat-tűr és szenvedi a vele szembeni igazságtalanságokat, a megsarcolásuk ostorcsapásait.
Sajnos, az ebbéli felülvizsgálatok és rendteremtések átfogó terve lényegében egyetlen pártprogramban sem szerepel!
Azt mondták az emberek, hogy az elmúlt 8 esztendőre tervezett munkahely-teremtési tervek sem valósultak meg igazából, s kudarcra ítéltetett az a mostani elképzelés is, hogy majd 10 éven belül milliós nagyságrendű lesz az új foglalkoztatás. Erre pofonegyszerűen azért nem kerülhet sor, mert a szinte megszámlálhatatlanul elaprózódott termelő-szolgáltató egységek szűkös érdekei mindig keresztül húzhatják az ebbéli országos érdekeket. A kisebb-nagyobb magánvállalkozások ugyanis nem mentesek az egoista szándékoktól, s az öncélúságoktól sem. A korlátolt felelősségű, valamint a részvény-társaságoknál pedig a sajátos nyereségérdekeltségek, meg a profitszerzési törekvések is akadályai lehetnek a létszámbővítéseknek.
E vonatkozásban csak az lehet a megoldás, ha újra létrejönnek az iparban, mezőgazdaságban és a szolgáltatások területén a kisebb-nagyobb szövetkezeti közösségek, valamint az állami irányítású, s akár több ezres létszámú vállalatok, gazdaságok. Ezek működésénél azonban fontos feltétel, hogy a tevékenység tervszerű és szervezett legyen, mind a termelést, mind pedig az értékesítést illetően.
Sajnos, az ilyesféle elképzelések egyetlen pártprogramban sem olvashatók!
Azt mondták az emberek, szinte jóvátehetetlen hibának bizonyult az elmúlt két évtized során az úgynevezett neoliberális gazdaságpolitikának ama vezérlő eleme, hogy a piac mindenható és a verseny tudja szabályozni elfogadható módon a mennyiség-minőség követelményeit. Az eddigi tények azt mutatják, a piac korántsem üdvös eszköze a kiegyensúlyozott, színvonalas, az igényeket maximálisan kielégítő gazdálkodásnak, döntően azért, mert a szereplők úgymond egymás ellen vívott csatájában alkalmasint bevethető módszer lehet /volt/ a technológiai-technikai fegyelmezetlenség, a termékbeli silányság reklámmal történő elfedése, egyszóval a tisztességtelenség. Ehhez csak afféle ráadásként kapcsolódhatott az erőfölénnyel való visszaélés lehetősége is, nemkülönben pedig ama tény, hogy az uniós összetartozásunk révén szinte özönlik országunkba a rengeteg külföldi árú, amely nagyobb részt ellenőrizetlen, s az olcsósága miatt igyekszik kiszorítani a magyar termékeket, amelyek árait a költséges előállítási és a rossz adóztatási elemek tartják magasan.
Sajnos, a parlamentbe készülő egyetlen politikai erő sem tudott megfogalmazni olyan programot, amely gyökeresen elejét venné a szóban forgó anomáliáknak, amelyeknél az ellenőrzések-büntetések csupán a jobb híján válaszok lehetnek, hiszen e téren kizárólag a piaci szabályozás hozhat érdemleges eredményeket a termelők és fogyasztók részére!
Azt mondták az emberek, elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy az olyan stratégiai ágazatok, mint például a gáz- és áramszolgáltatók külföldi kézben maradjanak, hiszen az idegen gazdasági vezetés szándéka, célja döntően aligha a helyi életviszonyokra, sokkal inkább a globális méretű haszonszerzésre, a profit és extraprofit növelésére alapozódik. Bizonyság erre, hogy mostanság iszonyatosan sok fogyasztó tartozik ma már a szolgáltatóknak, akiknél lassan már önálló működési feladattá növi ki magát a hálózatból való kikapcsolások gyakorisága. A népköztársaság keretei között bizony nem történhetett volna meg, hogy ennyi közművesített lakás legyen megfosztva az energiafelhasználástól, mint az jelenleg történik. A hátralékosok ilyetén való úgymond megtorlásának indokolt elejét venni olyan családok esetében, akik önhibájukon kívül fizetésképtelenek.
Sajnos, a hatalom felé törekvő elitnek semmiféle épkézláb elgondolása sincs az ilyesféle gordiuszi csomók megoldására!
Azt mondták az emberek, elegük van abból, hogy a bankok kizsákmányoltjai legyenek! Ugyanis a kormányzat tavaly hiába próbálta megfékezni a kölcsönadók könyörtelen fellépéseit a nem a saját hibájukból törleszteni képtelen adósokkal szemben, mert az eljárások folytatódnak, a szinte folyamatosan kezdeményezett kilakoltatások révén. Az a működési konstrukció is tarthatatlan, hogy a hitelfelvétel után elsőként a kamat megfizetésére kerül sor, s a végére marad a tőkeösszeg visszaadása. Eléggé egyoldalú érdek a pénzintézet részéről az is, amikor a futamidő lejárta előtti adósságrendezéskor afféle végtörlesztési díjat számol, ami a hátralévő kölcsön nagyságától függően tíz-és százezrekre rúghat.
Amennyiben helyes az információ, körülbelül 40 kereskedelmi bank működik az országban, s ha valamennyien egymással is versenyeznek a különféle szolgáltatásaikkal, hát mindezek árcsökkentő hatása egyáltalán nem tapasztalható a különféle konstrukcióiknál. Mint ahogy az állami ellenőrző hatóság sem tud hatékonyan fellépni a banki ügyfelek védelmében. Egyébként a közvélemény megdöbbenve értesült arról, hogy az immáron másfél éve tartó válság ellenére hatalmas nyereséggel zártak e pénzintézetek, amelyek egvikében-másikában uzsorára emlékeztetően magas kamatokkal dolgoznak.
A pártprogramoknak szólniuk kellene a banki rendszer megreformálásáról, közöttük a bankok számának csökkentéséről, a pénzügyi műveleteik keretek közé szorításáról, meg a vezetőik és tisztviselőik magas díjainak csökkentéséről, illetve az állami ellenőrzésük erősítéséről, de erre utaló vállalások kevésbé, vagy egyáltalán nem találhatók meg a választási dokumentumokban!
Azt mondták az emberek, nincsenek kevesen, akik a napi életmenetük döntő részeként szabálytalankodnak /csalnak, lopnak, sikkasztanak, hamisítanak, csempésznek, jövedelmet letagadnak, lehetőséggel, jogaikkal, meg a hatalmukkal visszaélnek/, szóval ilyetén gyűjtik a becslések szerinti évi 10-15 ezer milliárdot is elérhető fekete gazdaságbeli forintjaikat, amelyek leleplezését, megadóztatását eleddig nem tudta elérni a hatalom, ehelyett a válságkezelés ürügyén még több terhet rakott a nehezen, vagy tényleges nyomorúságban élő tömegekre, közöttük a sokgyermekesekre, a kisnyugdíjasokra, meg a minimálbérből élőkre.
Sokan várták, hogy az APEH keményebben fellép az árnyékgazdaságban kézről-kézre járó forintok bezsebelőivel szemben, ám az derült ki, elsősorban csak a vállalkozásbeli bevételeiket könnyen elszámoltathatókkal volt következetes. Mindezekre figyelemmel, a közvéleményt enyhén szólva irritálta ezen behajtó hatóság dolgozóinak legutóbbi, több százmilliós jutalmazása.
A választóknak semmiféle értesülésük sincs arról, hogy a következő parlamenti ciklus leendő szereplői mit szándékoznak tenni az adózási hiányosságok-hibák és az adóhivatali munkatársak igencsak kiváltságos juttatásainak megszüntetésére!
Azt mondták az emberek, sajtóforrásokból tudják, indokolatlanul sok az idegen gazdasági érdekeltség nálunk, következésképpen szörnyűséges a hatásuk, mármint az a tény, hogy az összes nemzeti jövedelmünk több mint 90 százaléka a 20 külföldi multi cég kezében van, akik a bőséges hasznukat folyamatosan viszik ki országunkból.
Sajnos, nem lehet tudni, hogy ebben az ügyben miféle épeszű lépéseket kívánnak tenni az új hatalom megtestesítői és a leendő törvényhozók!
Azt mondták az emberek, egyre általánosabb az a vélemény, miszerint a többpártrendszer egymagában, megfelelő támogatottság nélkül nem alkalmas a gazdaság és társadalom zökkenőmentes és a legszélesebb skálájú fejlesztésére, építésére, mert az olykor gyökeresen eltérő hatalmi, politikai és gazdasági érdekek szétszabdalják az optimális szándékú erőket is, az egyetértő egység nélkül pedig csak lökdösni lehet ide-oda a szekeret, nem pedig nyílegyenesen előre húzni — például az általános jólét felé.
Azt is észre kell venni, hogy döntési helyzetű, vagy ahhoz közel lévő pártok nemcsak közreműködnek a népakarat kialakításában és kinyilvánításában, ahogyan ezt az Alkotmányunk is előírja, de — látva a tömegek passzivitását — valójában kisajátítják maguknak a népakaratot is. További probléma, hogy az állampolgári voksolásokon mandátumhoz jutott országgyűlési és helyhatósági képviselőket a senki által meg nem választott hazai vagyonos réteg, illetve a globális tőke is döntően befolyásolja, irányítja, rángatja, nemkülönben pedig a szintén gazdasági elkötelezettségű szűkös pártérdek.
Egyelőre nem látszik a kiút ebből a szorító csapdából, ha a jövő irányítóinak elképzeléseit böngészgetjük!
Azt mondták az emberek, a mögöttünk hagyott két évtized bizonyítja, csak a további gazdasági-társadalmi romlásba mehet a szekerünk, ha ezen túl is a folytonos kölcsönfelvételekre, meg a pénzmanipulációkra alapozunk, ahelyett, hogy a hazai termelőegységeket fejlesztenénk, s például az agrár-ipari hagyományainkra építve, sorra-rendre bővítenénk a feldolgozó kapacitásunkat, ahol tíz- és százezreket lehetne foglalkoztatni.
A józanész csak azt diktálhatja, folyamatosan csökkentendők a kapitalizmusunk kizsákmányoló elemei, a közösségi, illetve szociális jóléti értékrend megalapozásával egyidejűleg. E célból pedig fel kell számolni az ember és ember közötti döbbenetes különbségeket olyképpen is, hogy jogilag kell megszabni, hazánkban a személyre lebontott fizetési és egyéb jövedelmezőségi tételek között maximum 10-szeres lehet az eltérés.
A gazdaságunkat, a mindennapjainkat, az életünket pedig tisztességesen végzett, meg szigorúan ellenőrzött alkotó munkával kell működtetni, nem pedig hatósági végzések és bírósági ítéletek sokaságával!
Nagy kérdés: e vonatkozásban akarnak-e, tudnak-e valamit tenni a leendő kormányzó erők, illetve a parlamenti tényezők?
/Folytatás következik/
2010. március 22. VELKEI ÁRPÁD főszerkesztő
ÍRJA, KÉRDEZZE, SZERKESSZE, OLVASSA a rendszerváltozás veszteseinek készülő VILÁGHÁLÓS NÉPÚJSÁGUNKAT, a FÜGGETLEN MAGYARORSZÁGOT! Internetes cím: www.fuggetlenmagyarorszag.hu E-mail cím: fuggetlenmagyarorszag@fuggetlenmagyarorszag.hu Levélcím: 6000 Kecskemét, Tinódi u. 6. B/IV/26. |